| |
Karrier
Általános munkahelyi tudnivalók
Társaságunk a világ legnagyobbjai között számon tartott, és az Európai Unió érdekkörébe is tartozó nyugat-kazahsztáni kőolaj- és gázmezők kitermelését szolgáló ipari és infrastrukturális létesítmények építésén, szerelésén dolgozik immár 20 esztendeje.
[Napjainkig több mint 250 kőolaj és földgáz lelőhelyet tártak fel Kazahsztánban. Ezek zöme az ország nyugati területén található. A legnagyobbak: Tengiz (a feltárt olajforrások nagysága több mint 1 milliárd tonna), Karachaganak földgáz lelőhelye (1,3 trillió köbméter), Kashagan (Földünk egyik legnagyobb kőolaj-tartalékával rendelkező lelőhelye; becslés szerint mintegy 7 milliárd tonna kőolaj van itt a föld alatt).]
Munkavállalóink elsősorban kazah és magyar állampolgárságúak. A magyar munkavállalók aránya átlagosan 25-30 % körül van.
Társaságunknál korszerű műszaki – technológiai háttér, idegen nyelvi környezetben szakmai nyelvgyakorlási lehetőség és versenyképes jövedelem várja a pályakezdő vagy már szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalókat.
A fenti lelőhelyek szélsőséges éghajlatú (erősen kontinentális) területen találhatók. Ez más környezeti viszonyokhoz szokott szervezet számára megterhelő lehet, ezért magyar munkavállalóink a Trópusi és Utazási Betegségek Intézetében kifejezetten társaságunkra szabott egészségügyi vizsgálaton vesznek részt. Ennek során az összes szükséges védőoltást is megkapják a kiutazók. Kollégáink egészségének megőrzése kölcsönös érdekünk, és erre különös figyelmet fordítunk.
A kazahsztáni helyi munkavállalók a munkaköri alkalmasságot bizonyító orvosi igazolás birtokában nyernek felvételt. A már állományunkban lévők évenként ismétlődő orvosi vizsgálaton esnek át a Chemimontazh költségére.
A magyar munkatársakat Budapestről induló repülőgéppel utaztatjuk; rendszerint charter járattal vagy Isztambulon keresztül a kazahsztáni Atyrauba (magyarosan: Atirau) tartó menetrendszerű járattal. Az oda- és visszautazással járó költségeket társaságunk viseli. Az atyraui repülőtéren magyar kollégánk fogadja az oda érkezőket, illetve indítja útjára a haza utazókat. A repülőtér tőszomszédságában üzemel cégünk tranzitszállodája. Itt a továbbutazás körülményeitől függően az utazók rövid pihenőt tarthatnak, vagy átmenetileg elszállásolják őket. Az utazás részleteiről dolgozóink Kiutazási tájékoztatót kapnak kézhez.
Kazahsztáni állampolgárságú munkavállalóink utazása esetén (szabadságra és vissza), a Chemimontazh megtéríti részükre a lakóhelyük és a munkahelyhez legközelebb eső város pályaudvara közötti vonatköltséget, és gondoskodik autóbuszos szállításukról a munkahelyi lakótábor és a városi pályaudvar között.
Munkavállalóink számára szállást és ellátást biztosítunk. A szállás rendszerint a munkahelyekhez közeli lakótáborokban vagy városi munkásszállón van.
A tengizi lakótáborunk 310 kilométerre fekszik Atyrautól, a karabatáni munkaterület pedig 40 kilométerre (a kashagani lelőhely térségében). A szállásról a munkahelyekre és vissza, a műszakok kezdetén és végén, autóbusszal szállítjuk a dolgozóinkat.
A szállásokon az ágyneműről, a törülközőről és azok cseréjéről, mosásáról társaságunk gondoskodik; a személyes ruhaneműk mosásához mosógépek állnak rendelkezésre. A szálláson kívül az étkeztetést is társaságunk biztosítja, napi 3 alkalommal. Munkanapokon a munkahelyeinkhez közeli étkezdében szolgálják fel az ebédet.
A szeszes italok fogyasztása terén az átlagosnál szigorúbb nemzetközi és belső szabályozások érvényesek. A szigorú alkoholpolitika megsértésének szankcionálása azonos a munkavédelmi szabályok megsértésének szankcionálásával, és súlyosabb esetben a munkáltató részéről azonnali rendkívüli felmondással jár.
A megrendelőink szigorú elvárásaival is összhangban cégünk állandó kiemelt figyelmet fordít a munkavédelemre. Minden dolgozónk már az első munkanapon megkapja a munkaköréhez szükséges, a munkavédelmi követelményeknek és az időjárási viszonyoknak megfelelő munkaruhát, valamint az egyéni védőfelszerelést. A munkát csak többlépcsős munkavédelmi oktatás után lehet megkezdeni.
Cégünk jól összeszokott, soknemzetiségű stabil szakember-gárdával büszkélkedhet, melynek létszáma kedvező szerződésállomány esetén megközelíti az 1000 főt.
A dolgozóink számára biztosított élet- és munkakörülményeket talán az jellemzi a legjobban, hogy számos kollégánk már több mint 10 éve dolgozik Kazahsztánban. A pályakezdőket pedig rendszerint az anyagi lehetőségek és a nemzetközi környezetben megszerezhető szakmai tapasztalatok, nyelvismeret, kapcsolatok vonzzák leginkább.
|